Eseménycédulák (D 06)

Eseménycédulák – amelyeken az eutanáziaközpontként működő Hartheimben rutinszerűen folyt emberpusztító eljárás legfontosabb fázisainak leírása található.
A lapokat annyi példányban kell sokszorosítani, ahány csoport van.
Mindegyiket csíkokra kell vágni, és összekevert sorrendben kell odaadni a csoportoknak.

A fogyatékos, illetve örökletes betegségben szenvedő emberekről az őket ellátó intézetek és kórházak adatai alapján pontos nyilvántartás állt a központosított német egészségügy rendelkezésére. Akinek az adatlapjára a vizsgálatok egy bizonyos pontján rákerült az „értéktelenségére” utaló jelzés, azt később már sehol sem vizsgálták meg. Sorsa ezzel megpecsételődött.

Az elpusztításra kijelöltek családjai értesítést kaptak róla, hogy hozzátartozójukat a jobb ellátás érdekében más – az eredeti lakhelyétől távolabb fekvő – intézetbe szállították át, ami azonban nem volt igaz. Csak azt a célt szolgálta, hogy a rokonok ne akarják váratlanul meglátogatni őt.

A T4 Akció keretében a „kegyes halálra” szánt embereket erre a célra rendszeresített buszokkal szállították az életük végállomásának tekinthető eutanázia-központok valamelyikébe. A buszok ablakai be voltak függönyözve, vagy le voltak festve. Az utasok így nem látták, hová viszik őket. A kint lévők pedig nem tudhatták, kik ülnek bent.

A megérkezők először a helyi orvos jelenlétében zajló regisztráción estek át. Adataikat és diagnózisukat rögzítették a központ adminisztrációért felelős dolgozói egy e célra szolgáló űrlapon, és fénykép is készült mindenkiről. Erre a program dokumentációjához tartozó statisztikai beszámolókhoz, valamint a halotti értesítésekhez volt szükség.

Az adatok felvétele után a személyzet tagjai egyből levetkőztették a pácienseket. Azoknak a hátára, akiknek arany fogpótlásuk volt, jól látható színes jelet rajzoltak, hogy az elégetés előtt könnyen ki lehessen majd választani őket a többi halott közül. Ezután a csoportot beterelték egy zuhanyozónak látszó helyiségbe.

Miután rájuk zárták az ajtót, kívülről szénmonoxidot engedtek be a helyiségbe, a padló alatt kialakított perforált járat segítségével. A gáz adagolását akkor hagyták abba, amikor a műveletért felelős, és azt kis kémlelő nyíláson keresztül figyelő orvos már semmilyen mozgást nem észlelt odabent.

A halottakat a krematórium személyzete hordta ki a gázkamra melletti kis helyiségbe. A megjelölt személyek szájából eltávolították és összegyűjtötték az aranyfogakat. Ha túl sűrűn érkeztek a „szállítmányok”, és a kemencék nem győzték a terhelést, a tetemek olykor napokig feküdtek egy halomban az elégetés előtt.

A testek elégetése után még megmaradt csontdarabokat elektromos malomban őrölték meg. Az őrleményt és a hamut részben a közeli Dunába hordták ki, részben pedig a kastély keleti oldalán lévő kert földjén terítették szét. Az áldozatok ruháit és személyes tárgyait ugyanott ásták el.

Haláluk után, az elpusztított emberek családjai együttérző hangú levelet kaptak a korábbi értesítésben szereplő központból, amely tudatta velük, hogy hozzátartozójuk valamilyen váratlanul fellépő és gyors lefolyású, fertőző betegségben, hirtelen elhunyt. A levélben nem csak a halál oka, hanem a hely és az időpont megjelölése, valamint az aláírás is hamis volt.

Letölthető, nyomtatható eseménycédulák (doc)

Nyomtatóbarát változat